Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Rózsadomb hotel

MTI Vállalkozás

Még mindig folyik per a Rózsadomb hotel ügyében

Másfél évtizeddel a Postabank-csőd után még most is többmilliárdos per folyik az "utód" Erste Bank ellen, mert a Postabank az egykori Rózsadomb hotel tulajdonosával közösen állítólag jelentős összeget vont ki a magyar Globexből - írta a Napi Gazdaság.

hvg.hu Ingatlan

Eltűnhet a Budapestet elcsúfító épület

Eltűnhet a Budán álló, a főváros pesti oldalának nagy részéről is látható "szellemhotel", azaz az egykori SZOT-szálló, amelynek a helyére alacsonyabb lakásokat építhetnek - írta a Napi Gazdaság.

Amerikai bíborosok árulták el, hogyan döntött XIV. Leó mellett a konklávé

Elhunyt a Velencei Biennálé kurátora

Elhunyt a Velencei Biennálé kurátora

Egészséges a kisbaba, de az anyuka jól van? Testi-lelki felépülés a szülés után

Ezt kapcsolhatja be a lakásában, aki kamerát semmiképp nem akar, de tudni szeretné, ha jár bent valaki

Telex: Hónapok óta tartó titkosszolgálati játszma része az ukrán bejelentés a magyar kémek elfogásáról

Október végére készül csak el az M30-as autópálya lezárt szakasza

Nem tartóztatják le a II. kerületben megölt nő férjét, akit a gyilkossággal gyanúsítanak

Újítás a Netflixen: ugyanahhoz a filmhez vagy sorozathoz mindenki más-más előzetest lát majd

Pintér és az amerikai követség emberei együtt ünnepelték a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémia alapításának kerek évfordulóját

A címlapról ajánljuk